16. ~Most akkor mi van?!*

Sziasztok Manook!:)

Meghoztam egy újabb részt! Remélem, hogy elégedettek voltatok az előzővel és már vártátok, hogy mi is lesz a folytatás! Örülök, hogy a rendszeres olvasók számi is gyarapodott. Ezért nagyon hálás vagyok nektek. Remélem, hogy ez a rész is elnyeri, majd a tetszéseteket és megajándékoztok engem néhány komival. Nagyon boldog lennék.;)
És még egy bejelenteni való! Nem rég átléptük az 1000 oldalmegjelenítést! #happy #smile
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást és szép napot nektek!♥

-Kendall erre kellett volna kanyarodnod! -mutatott egy utcára Logan.
-Nem nem. Most kanyarodj be! -kiáltotta James. Kendall elrántotta a kormányt, így kis híján felborultunk. Lizbe kapaszkodva becsukott szemmel vártam, hogy mikor borulunk már fel.
-Meghaltunk már? -kérdeztem becsukott szemmel.
-Nem. Még élünk és meg is érkeztünk. -nevette el magát Logan.
-Ja jó. -nyitottam ki a szemem és elengedtem Lizt.
A koncert után - ami eszméletlen volt - elmentünk mind a nyolcan bulizni. Sajnos a táncos lányok nem tudtak jönni, mert elmentek Aleshát meglátogatni. Még annyit a fellépésről, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ennyire szuper lesz. Nagyon élveztem a táncot és fel sem tűnt, hogy vége. Még táncoltam volna egy darabig, de sajnos erre nem volt lehetőségem.A szám végére egyöntetű üdvrivalgásba kezdett az egész nézőtér. Én csak vigyorogtam és meg sem bírtam mozdulni. Sheilának kellett lerángatnia a színpadról.
-Megérkeztünk. -állt meg a kocsival Kendall. Kíváncsian néztem ki az ablakon keresztül és vizsgáltam meg a fényárba burkolózott épületet. Nagyon elegáns, de mégis bulis volt az egész. Izgatottan szálltunk ki a kocsiból. Gyorsan megigazítottuk magunkon a ruhát, majd jobban szemügyre vettem az épületet.

Nagyon megtetszett az egész kívülről és belülről még nem is láttam.
-Tetszik? -kérdezte vigyorogva James.
-Nagyon. -suttogtam.
-Akkor nyomás bulizni! -kiáltotta el magát a fiú és elkapva Judy és az én karomat a bejárat felé húzott minket.
-Ha ekkora a sor soha nem fogunk tudni bejutni. -biggyesztette le a száját Kate.
-És mi van ha van egy hátsó bejárat a számunkra? -kérdezte titokzatosan Kendall.
-Hogy menjünk! -nevetett fel Kate. A fiúk elvezettek a sor mellett és meg sem álltunk egy bezárt ajtó előtt. Itt is volt két őr. Csak néhány ember jött be ezen az ajtón.
-Neveket! -állított meg minket az egyik kigyúrt "szekrény".
-Big Time Rush és barátaik. -mondta Logan.
-Itt vannak. -mutatott egy lapra, majd kinyitotta nekünk az ajtót. Boldogan bementünk a két őr között, majd beérve a szórakozóhelyre mindenki szépen levált a kis csapatunktól. Végül csak ketten maradtunk Lizzel.
-Iszunk valamit? -hajoltam közel házzá és kérdeztem egy kicsit hangosabban, hogy meghallja a hangos zenétől. Válasz helyett csak bólintott, így átvergődve a táncoló tömeg között megálltunk a bárpult egyik nyugisabb részénél. Elvettünk a pultról két koktélt, majd megfordulva a bulizó tömeget kezdtem el pásztázni. Egy bizonyos személyt kerestem, akit pár pillanat múlva meg is találtam. Mosolyogva indultam meg felé.
-Mizu? -ültem le mellé.
-Semmi. Egy kicsit fáradt vagyok. -támasztotta fejét a kezein.
-Minden rendben? -tettem kezem a vállára.
-Miért ne lenne?! Semmi bajom! -pattant fel ingerülten az az asztaltól Carlos, majd fellökve néhány embert, kiment az épületből. Pislogva néztem utána. Le voltam döbbenve, hogy mitől lett hirtelen ilyen agresszív. Pedig semmi rosszat nem akartam, csak aggódtam miatta. Tehetetlenül néztem utána, arra várva, hogy egyszer kinyílik az ajtó és bocsánatkérőn visszajön hozzám. De ez nem történt meg.
-Bocsi. Te vagy Chelsey Young? -kérdezte egy fiú mellettem. Lassan felé fordítottam a fejem és minden gondolat, ami eddig a fejemben motoszkált egy pillanat alatt eltűnt.
-I-igen. -dadogtam. A fiú megajándékozott egy szívdöglesztő mosollyal, majd folytatta.
-Lenne kedved táncolni? -nyújtotta felém a kezét mosolyogva. Megrántottam a vállam és megfogva a kezét felálltam. Végül is miért ne? Hisz egyszer élünk és most bulizni jöttünk. Már Carlos sem érdekelt csak jól akartam magam érezni. Hagytam, hogy a fiú bevigyen a tömegbe, majd átkarolva a derekam táncolni kezdtünk. Nagyon jól éreztem magam. Egy csomót nevettünk és kitomboltuk magunkat.
-Bocsi. Hogy is hívnak? Lehet, hogy már kérdeztem, de a pia..-szabadkoztam.
-Semmi baj. Mark vagyok. -mosolygott, majd megforgatott. Még táncoltunk egy darabig, de a sok alkoholos ital dolgozni kezdett bennem.
-Bocsáss meg Mark, de levegőznöm kell. -engedtem el a kezét és kifelé indultam.
-Várj. Elkísérlek. -fogta meg a kezem. Ha józan lettem volna akkor tuti, hogy nem hagyom neki, hogy csak így megfogja a kezem, de most magamon kívül voltam. Kiérve az épületből megcsapott a nyár hűvös szellője. Ezt érezve kicsit jobban lettem és már a hányingerem is elmúlt. Nekidőltem a falnak és csak bámultam a csillagos eget. Egyszer egy hullócsillagot pillantottam meg.
-Nézd, nézd! Mark, egy hullócsillag! -rángattam a fiú kezét, miközben ugráltam örömömben.
-Jól van! -nevetett, majd elkapva a derekamat leállított. Érdeklődve néztem rá föl. Belenéztem azokba a nagy barna szemekben, melyek teljesen megbabonáztak. Csak néztem a fiút, aki egyre közelebb hajolt hozzám. Felismerve a helyzetet, mely villámcsapásként ért engem eltoltam magamtól a fiút és tettem pár lépést hátra. Zavartan néztem rá.
-Bocsáss meg! Nem tudom mi ütött belém. A sok pia tehette ezt. -mentegetőzött. Elmosolyodtam zavartságán, majd néhány bátortalan lépést felé téve megfogtam a kezét. Érintésemre összerezzent, majd rám nézett. Pár pillanatig csak néztem, majd elmosolyodtam.
-Nincsen semmi baj. -pusziltam meg az arcát, majd ellépve tőle gyorsan fogtam egy taxit és megadva a címet elindultunk haza. Még utoljára visszanéztem az ott ácsorgó fiúra, majd visszadőlve az ülésben vártam, hogy haza érhessek. Fáradtan és nyűgösen szálltam ki a taxiból, majd becsapva magam után az ajtót felbattyogtam az ajtóig vezető kikövezett úton. Vártam pár percet, míg bementem a lakásba. Talán attól féltem, hogy bent találkozok Carlossal vagy hogy nem lesz otthon és aggódni fogok érte. De végül muszáj volt bemennem, mert csak nem állhatok kint egész éjszaka.

*Carlos szemszöge*

Nem tudom, hogy mi ütött belém. Az egyik pillanatban megcsókoltam Chelst, majd a másikban haragszom rá. Hirtelen felindulásból a bulin is otthagytam őt. Mikor kiértem a zajos épületből, hátamat a falnak döntve meredtem magam elé. Egyszer mérgemben ökölbe szorított kézzel a falba ütöttem düh levezetés képen. Akkor is csak a kezem bánta. Fájdalmamban felordítottam és csak erősen szorítottam a csuklóm. Elkeseredésemben lerogytam a földre háttal a falnak, és az eget kezdtem csodálni. Már vagy másfél órája ülhettem ott, mikor megunva a tétlenséget felálltam és indultam volna be bocsánatot kérni, ha ki nem jött volna Chels. Először jobbnak is láttam, hogy ezt kint beszéljük meg, de ekkor egy pasi jelent meg mellette. Kíváncsiságból elbújtam a ház sarkánál és onnan figyeltem őket. Chels is az eget kezdte el kémlelni, de a fiú nagyon is Chels nézte. Már ott tartottam, hogy odamegyek hozzá és megmondom neki a magamét, mikor az események hirtelen fordulatot vettek. Chels elkapta a fiú kezét és elkezdte rángatni, miközben azt kiabálta, hogy "Nézd Mark egy hullócsillag!". A fiú elnevette magát, majd elkapva az örvendező lány derekát megállásra kényszerítette. Eléggé közel kerültek, így egymáshoz, ami nekem nagyon nem tetszett. Ekkor Mark meg akarta csókolni Chels, de nagy örömömre ő eltolta magától a nyomuló fiút. Végül megegyetek annyiban, hogy ez a "majdnemcsók" betudható a sok piának. Nagy szívfájdalmamra Chels egy puszival búcsúzott el tőle, majd fogva egy taxit elment.Tehetetlenül rogytam a földre. Egy világ dőlt bennem össze abban a pillanatban. Tudtam, hogy nem sajátíthatom ki magamnak Chelst, de reménykedtem benne, hogy egy kicsit több ideig lehet az "enyém". Leültem a földre, lábaimat felhúztam magam elé és kezeimet támasztva a térdemen előre hajtottam a fejem. Gondolataimból egy meleg érintés zökkentett ki. Összerezzentem a melegségtől és lassan felemeltem a fejem. Meglepetésemre egy kedves szempárral találtam szembe magam. Lefagyva néztem a megrémült és aggódó lányra.
-Carlos? Minden rendben? -guggolt le mellém. Megráztam a fejem és csak bámultam magam elé érzelemmentesen. Ekkor egy erős és meleg testet éreztem magam körül. Meglepett a közvetlensége, de nagyon örültem neki. Visszaöleltem és mélyen beszívtam az illatát. De ekkor egy vészharang szólalt meg a fejemben. Eszembe jutottak a nemrégiben megtörtént dolgok és újra elborította agyamat a düh. Eltoltam magamtól és felálltam.Értetlenkedve nézett rám, nem értette, hogy mi bajom lett ilyen gyorsan.
-Carlos mi a baj? -áll fel ő is.
-Semmi. -fordítottam el a fejem, hogy ne lássa mikor hazudok.
-De látom, hogy van valami gond. Miért nem mondod el nekem? Már nem bízol meg bennem? -ejtette le a kezét tehetetlenül, mely a combján csapódott.
-Nem erről van szó. -suttogtam.
-Akkor meg miről? Ha velem van baj akkor mond el és megpróbálom megoldani a gondot. -akarta volna megfogni a kezem, de látva ellenszenves tekintetem, inkább visszahúzta.
-Tudod mit! Igen, te vagy a bajom! Ha nem lennél akkor nem okoznál nekem nehézséget. Most jobb! Kimondtam, tessék! -ordítottam magamból kikelve. Megszeppenve tűrte a kiabálásomat. Néha néha nagyokat pislogott, de szeme így is megtelt könnyel. Próbált erős maradni, de szavaim éles késként sújtottak le rá. Utólag megbántam, hogy ilyet mondtam, de ezt már nem lehetett visszaszívni.
-Nem kértem, hogy hozzánk költözzetek. Ti voltatok azok, akik befurakodtak az életünkbe. Nekem kéne felháborodottnak lennem, hogy felborítottátok az egész életemet. Én próbáltam kedves lenni, mindig figyeltem az igényeitekre, de ha téged az egész lényem zavar az ellen nem tudok tenni. Én lakásom, ha irritáló vagyok a számodra akkor költözz el, de másoknak ne gázolj, így át a lelkén. És ha eddig ez nem lett volna egyértelmű én is emberből vagyok és nekem is vannak érzéseim. Én is tudok sírni, ugyan úgy mint minden normális ember. -kezdtek el potyogni a könnyei, amiknek már nem tudott megálljt parancsolni.
-És tudod mit?! Ha már kigondoltam akkor ki is mondom. És amúgy akkor most mi is van valójában?! Az egyik pillanatban még simán megcsókolsz, a másikban meg nekem támadsz, mert irritál a személyiségem? Döntsd már el végre, hogy mit is akarsz, de egyet kérek! Engem úgy ahogy vagyok felejts el, mert nem akarok az idétlen kis játékod részese lenni! -vágta a fejemhez, majd engem kikerülve faképnél hagyott. Lesokkolt a mondandójában rejlő igazság. Minden egyes szó amit mondott igaz volt. Én voltam a barom, aki eddig csak játszott szegény lány érzéseivel. Nagyon utáltam magam, de ez ellen nem tudtam mit tenni. Most az volt a legjobb megoldás, ha várok, hátha egy idő után lenyugszik és érett felnőttek módjára meg fogjuk tudni ezt beszélni.

*Chelsey szemszöge*

Ha nem lettem volna ennyire hülye, és kerestem volna meg Carlost akkor megkímélem magam ettől. De lehet, hogy jobb is így. Legalább tudom, hogy hogyan érez irántam. Nem is értem, hogy minek jöttem vissza a szórakozó helyre, mikor már otthon voltam. Talán ennek így kellett történnie és így legalább  tudom, hogy milyen is valójában Carlos.

Zokogva sétáltam végig a kihalt utcán. A barátommal való szakítás után sem voltam ennyire kiborulva, mint most. Nem érdekelt, hogy ki bámul meg és ki nem. Csak mentem előre céltalanul és próbáltam kizárni a külvilágot. Az eső is elkezdett esni, ami így még jobban megbélyegezte a hangulatomat. Átfagyva, ázva és vörösre sírt szemekkel álltam meg a házunk előtt. Tudtam, hogy már mindenki itthon lesz, beleértve Carlost is, de nekem semmi kedvem és hangulatom nem volt találkozni velük, ezért sarkon fordultam és elindultam visszafelé. Már vagy fél órája bolyonghattam a kihalt utcán. teljesen átfagytam, a leheletemet is lehetett látni a levegőben. Energiám már nem lett volna visszagyalogolni és taxi se jár ezen a környéken, így legrosszabb esetben egy telefonfülkébe mentem be. Itt sem volt meleg, de az esőt felfogta. Legalább meg tudtam szárítkozni. Leültem a fülkébe, hátamat a falnak döntve és néztem, ahogy az esőcseppek végigfolynak az üvegen. Nem tudom, hogy mennyi lehetett az idő, de kezdtem teljesen megőrülni. Mindenért magamat hibáztattam és néha csak úgy ok nélkül felordítottam fájdalmamban. Nem fizikai fájdalmat éreztem, csak a szívem tört milliónyi kis szilánkra. Mikor teljesen elöntött a düh, akkor ökölbe szorított kézzel a fülke falába vágtam. Nem volt kellemes érzés, de legalább egy kicsit megnyugodtam. Egy idő után nem éreztem semmit, csak láttam magam körül a világot, de érezni nem éreztem. Egyszer csak kinyílt a fülke ajtaja és két erős kar felkapva a földről betett egy befűtött kocsiba. A hátsó ülésen elterülve lehunytam a szemeimet. Az utolsó dolog amire emlékszem egy ismerős férfi hangtól származott.

-Ne félj! én vigyázok rád! Utána se kép, se hang. Onnantól kezdve én megszűntem létezni.

15. ~Én...?!*

*Chelsey szemszöge*

-Minden csomag bent van? -ért be a házba James.
-Szerintem igen. -néztem körül a nappaliban.
-Akkor indulás! -rohant le a lépcsőn Carlos fején egy búvárszemüveggel.
-Carlos az minek? -mutatott a fejére értetlenkedve Logan.
-Hát először nem a tengerpartra megyünk? -kapkodta a fejét köztünk. Értetlenül néztünk rá, majd Kate elkezdett mellettem röhögni. Odakaptam a fejem. Először csak mosolyogtam, majd belőlem is kiszakadt a nevetés.
-Miről nem tudunk, amiről ti igen? -tette karba a kezét Kendall. Mi csak megráztuk a fejünket és röhögtünk tovább a hasunkat fogva.
-Ca...Carlos...-nem tudtam tovább mondani, mert már fuldokoltam a nevetéstől.
-Carlos valamilyen indoknál fogva azt hiszi, hogy a tengerpartra megyünk. -mondta ki helyettem Kate. A többiek felhúzott szemöldökkel vizsgáltak minket.
-Ne nézzetek így! -löktem vállba Jamest.
-Lehet, hogy miattunk hiszi azt. Ugyanis tegnap a pakolásnál erről beszélgettünk. Szerintem csak félreértette. -vont vállat Kate.
-De azt mondtátok, hogy oda megyünk elsőnek. -értetlenkedett Carlos.
-Ja! Már értem. Tegnap Kate-el egy boltról beszéltünk. Az a neve, hogy Tengerpart. -világosodtam meg.
-Ne már! Pedig még fürdő cuccot is raktam be. -szomorodott el.
-Az nem baj. Tengerpartra is fogunk menni, csak nem ezen a héten. -lépett be az ajtón Paul.
-Szia. Már indulunk is? -fordult a férfi felé Liz.
 -Jó lenne. Még egy csomó dolgunk van a koncertig és nincs sok időnk. És hát jó lenne még ma elindulni Európába. Szóval indulás! -lökdösött egyesével ki minket Paul. Most szerencsére nem külön kocsival mentünk, hanem egy busszal. A banda buszával. Felszálltunk a járműre, majd mindenki kényelmesen elhelyezkedett. Még ágyak is voltak a buszon, így kényelmesen fogunk tudni, majd aludni.
-Mindenki jöjjön ide! -mondta Paul a busz elejéből. Gyorsan lemásztam a fenti ágyról és előre siettem. A többiek már ott voltak. Liz arrébb csusszant a fotelon, így én is elfértem köztük.
-Mindenki itt van? -tette fel a kérdést Paul, de meg sem várva a választ, már bele is kezdett. -Szóval ma meg fogtok ismerkedni az új táncosokkal. Roxie és Hanna már a helyszínen vannak és ránk várnak....-kezdett bele. A két név hallatán gondolkodni kezdtem, de senki nem ugrott be, mégis nagyon ismerősek voltak valahonnan. Miután sehonnan sem tudtam rájönni, így a mellettem ülő Logantől kérdeztem meg.
-Ki az a Roxie és Hanna? -súgtam oda neki.
-Roxie az énektanárunk, Hanna pedig a stylistunk. És persze nagyon jó barátok. -mosolyodott el a végére. Én csak aprót bólintottam, majd dőltem volna vissza a helyemre, ha Paul nem előzött volna meg.
-Drága  Chelsey és Logan! Elhiszem, hogy sokkal izgalmasabb a másik, mint én, de kérlek titeket, hogy legalább erre a kis időre rám figyeljetek. -nézett ránk jelentőségteljesen. Sajnálkozva és egy kicsit kellemetlenül dőltem vissza a helyemre. Jól meghúztam magam, hogy senki ne egyen észre és én se zavarjak meg senkit. A megbeszélés további részében, így hallgattam a többieket.
-Nemsokára megérkezünk, így kérlek titeket, hogy készülődjetek. -állt fel Paul, majd beült a sofőr mellé.
-Nem akarjuk elosztani az ágyakat? -kérdezte Kate.
-Az tényleg jó lenne. Van egy csomó cuccom, amit be szeretnék rakni az ágyba. Párnák, takaró, nyaktámasz...-kezdte el sorolni Judy.
-De ugye tudod, hogy ágynemű van a buszon is?! -vágta rá Kendall.
-De az nem az enyém. Én csak a saját cuccaimmal szeretek aludni. És itt le is van zárva a téma! -állt fel, majd bevonszolta a bőröndjét a "szobába".
-Menjünk mi is kipakolni. -álltam fel én is.

***
-Végre egy kis friss levegő! -nyújtózkodott Liz.
-Már azt hittem, hogy soha nem érünk ide. -szállt le a buszról Carlos. Ekkor fotósok ezrei rohamozták meg szegény srácot. Ijedten kapkodta a fejét, menekülő útvonalat keresve. Mi lányok nagy nehezen átvergődtük magunk a tömegen és Carlos karját elkapva felrángattuk a buszra.
-Ezt soha nem fogom tudni megszokni. Mindenhol ott vannak. -fújta ki magát a megrémült fiú.
-Ajj! Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan ideértek! De szerencsére van egy hátsó kijárata a busznak.
-De kell valami vagy valaki, aki elől megy ki, hogy mi be tudjunk menni az arénába.
-Majd mi kimegyünk elől! -húzta ki magát Judy vigyorogva. Én csak bólogattam beleegyezés képen.
-Oké! Akkor napszemüvegeket fel és irány ki! -lökdösött minket az ajtó felé Paul, addig a fiúk meg kimentek a hátsó bejáraton. Mikor lenyomtam a kilincset és résnyire kinyílt az ajtó a kinti zaj megszűnt, helyét pedig felváltotta az izgalom és kíváncsiság. Óvatosan kitártam az ajtót, minek következtében ezer vaku kattogott egyszerre. Szerencsére rajtunk volt a szemüveg. Mit sem törődve a csomó újságíróval leszálltunk a buszról az aréna felé vettük az irányt. Minden szem ránk szegeződött, minek következtében egy kicsit ideges lettem, de nem szabadott hibát csinálnom, mert másnap én virítanék az interneten. Óvatosan és feltűnés mentesen Lizbe karoltam. Vette a célzást és tartott, hogy ne zúgjak el. Az épületig tartó út hosszabb volt, mint gondoltam. Vagy csak a sok fotós miatt tűnt annak. Mikor beértünk és becsuktam magam után a sötétített üvegű ajtót, nekidőltem és megkönnyebbülve kifújtam a levegőt.
-Ezt megúsztuk! -sóhajtottam fel.
-De ugye tudjátok, hogy tuti fent leszünk az interneten. -nézett végig rajtunk Judy. Én csak megrántottam a vállam és leültem a hozzám legközelebb álló székhez.
-Ne üljetek le! Mindjárt kezdjük a próbát. Gyertek, nézzétek meg. -bukkant fel Carlos.
-Menjünk! -pattant fel Kate és elfutott arra, amerről jött Carlos.
-És mi honnan is fogjuk nézni a koncertet? -utalt Judy.
-Judy...!-löktem vállba.
-Hát mi úgy gondoltuk a fiúkkal, hogy a színpad mellől, ahonnan mi fogunk felmenni. De csak ha az úgy megfelel nektek.
-Ez az! -ugrándozott Liz. Felmentünk a színfalak mögé, majd a színpadra. Elképesztő látvány tárult elénk. Olyan más volt innen nézni a dolgokat. Most egy kicsit bele élhettük magunkat a híres énekesek helyzetébe.
-Először a táncosok fognak gyakorolni, addig ti fiúk hátul fogtok Roxieval gyakorolni. -jött oda hozzánk Paul. Ekkor egy velünk egykorú lány jött fel a színpadra. Nagyon csinos volt. A mosolygós arcával végigmérve minket jött felénk. Nyárhoz méltón egy mini fehér szoknya volt rajta, amihez egy pöttyös toppot vett fel. Elegánsan, de még is lazán nézett ki. Igazán illett hosszú, szőke hajához, mely minden egyes lépésére beterítette vállait.
-Sziasztok. Roxie Moment vagyok. A fiúk énektanára. -nyújtotta felém a kezét. Udvariasan kezet fogtam vele, majd a többiek is hasonló kép tettek.
-Fiúk mehetünk próbálni? -beszélt innám hozzájuk.
-Aha. Menjünk. -mentek le a színpad mögötti lépcsőn.
-Hát akkor további jó szórakozást. -intett felénk egy mosoly kíséretében, majd ő is elment.
-Még hogy tanár! Simán lehetne valamelyik barátnője. -morogta magának Liz, de én mégis meghallottam.
-Nyugi Lizzy! Logannek nem az ilyen típusú lányok jönnek be. -tettem a kezem a vállára.
-Teljesen nyugodt vagyok. És nem nagyon érdekel Logan nőügyei. -vont vállam, majd leült a színpad szélére, ezzel helyet adva az éppen megérkező táncosoknak. Mi is leültünk Liz mellé és kíváncsian követtük az eseményeket.
Négy velünk egykorú lány sétált fel a színpadra, majd az egyikük intett, hogy kapcsolják be a zenét. De a rendes tánc előtt még bemelegítettek egy kicsit. Hát szerintem én már a bemelegítéstől meghaltam volna, nem hogy a rendes gyakorlástól. Brutálisak voltak. Simán tudott mindegyikük spárgázni és bármerre tudtak hajolni. Félelmetes volt, de nagyon csodáltam és irigyeltem is őket. A felkészülést követően a zene elindult mire a lányok a jól betanult koreográfiát kezdték el csinálni. Ahogy figyeltem őket, teljesen magával ragadott a zene és már csak azt vettem észre, hogy a színpad szélén velük együtt táncolok. Persze Judy, Kate és Liz is táncoltak, és csak élveztük az egészet. Egyszer csak leállt a zene mire mind a négyen abbahagytuk a táncolást. A táncosokra néztünk, akik minket figyeltek és néha-néha összesúgnak valamit.
-Sziasztok! Naomi vagyok. Ő pedig Sheila, Lora és Alesha.
-Én Chelsey vagyok, de nyugodtan szólítsatok Chelsnek. Ők pedig Lizzy, Judy és Kate. -mutattam be én is a barátnőimet.
-Ti is táncosok vagytok? -kérdezte Lora.
-Mi?! Nem! -tiltakoztunk hevesen.
-Miért? Tök jól táncoltok.
-Max Judy és Chles, de mi?! Mi nem. -mondta egyszerre Kate és Liz.
-Hát az biztos, hogy ti nagyon jók vagytok. -fordult vissza felénk Lora. Jártatok régen táncolni?
-Én csak egy fél évig jártam, mert a suli miatt abba kellett hagynom. -mondta Judy.
-Nekem csak másfél évig sikerült rendszeresen járnom. Utána úgy havonta egyszer, majd végleg be kellett fejeznem az idő hiányossága miatt. Meg hát nekem is ott volt a suli. -húztam el a szám.
-Kár. Pedig nagy jövő áll előttetek ezzel a tehetséggel. -mosolygott Sheila.
-Köszi. Amúgy mindig ti vagytok a fiúk táncosai.
-Hát már egy jó ideje igen. Úgy három éve lassan. -számolta gyorsan össze Alesha.
-Hű! Az nem semmi munka. Le a kalappal előttetek. -mondta elképedve Judy.
-Köszi. Nincs kedvetek eltáncolni velünk egyszer a koreográfiát? -kérdezte Naomi. Judyval egymásra néztünk, majd egy hatalmas vigyor jelent meg az arcunkon.
-De! -vágtuk rá egyszerre.
-Akkor jó. Tomy zenét kérünk! -kiáltotta oda a hangmérnök srácnak, majd beálltak alapállásba. Mi is hozzájuk igazodtunk és vártuk, hogy elkezdődjön a zene. Az első három dobpergést követően elindult a zene és vele együtt mi is elkezdtünk táncolni. Nagyon jó volt újra a zsigereimben érezni a ritmust. Egész testemet átjárta ez az érzés és teljesen megbabonázott. Már nem is figyeltem a lépésekre, jöttek azok maguktól. Csak élveztem a helyzetet és azt akartam, hogy soha ne legyen vége. De sajnos, mint mindennek, ennek is vége lett. Kifáradva ültünk le a földre és kellett pár perc, hogy bármelyikőnk is meg tudjon szólalni. Egyszer csak tapsot hallottunk a nézőtér felől, majd halk cipőkopogást. Kate és Liz jöttek fel hozzánk vigyorogva.
-Ez eszméletlenül szuper volt! El sem tudjátok hinni, hogy milyen büszke vagyok most rátok. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire ügyesek és profik vagytok. -áradozta Kate.
-Köszi, de azért egy kicsit fárasztó volt, így ennyi idő után ilyen szinten táncolni. -fújta ki magát Judy.
-De valljátok be, hogy élveztétek! -tette csípőre a kezét Liz.
-Persze. Nagyon is! Olyan jó érzés volt újra ritmusra táncolni. Nem is értem, hogy hogyan hagyhattam abba a táncot. Már bánom. -hajtottam le a fejem.
-Hát ha szeretnéd, akkor tudunk ajánlani néhány nagyon jó egyesületet, ha az úgy megfelel neked. -mondta Lora. Végiggondoltam a lehetőségét és mivel most nyár van, így lenne elég időm rá és hát szeretném is csinálni. Mosolyogva bólintottam egyet.
-Szupi! Akkor még ma szólok néhány embernek az érdekedben. -kacsintott Lora, majd újra beleivott a hideg vízbe. Én is ittam egy pohár vizet, majd elterülve a hideg padlón, a reflektorokat bámultam.Egy idő után a zaj megszűnt körülöttem. Nem érzékeltem semmit, az agyam nem tudta felfogni a körülöttem zajló dolgokat. Próbáltam odafigyelni, de nem ment. A tehetetlenséget egy éles sikoly szakította félbe. Ekkor az érzékeim újra működésbe léptek. Fel tudtam fogni a körülöttem történteket. Felültem és a sikoly irányába kaptam a fejem. Elképedve néztem, ahogy Alesha tehetetlenül vergődik az egyik kellék alatt. A másodperc töredéke alatt felpattantam és a színpad széle felé vettem az irányt. Egy jól irányzott mozdulattal leugrottam és a fiúk keresésére indultam. Eszeveszettül rohantam végig a folyosón, míg nem egy erős kar elkapott és vissza nem rántott.
-Hova rohansz Chels? -kérdezte aggódva Carlos.
-Baj van! Segítsetek. -futottam visszafelé. Még hallottam, ahogy Carlos szól a többieknek, de többre nem emlékszem. Csak azt akartam, hogy Aleshának ne legyen semmi baja.

***
-Nincsen semmi bajom. Ne idegeskedj már ennyire Chels. -fogta meg a kezem Alesha.
-De hát mégis csak eltört a lábad. Még jó, hogy ideges vagyok! -akadtam ki egy kicsit.
-Akkor most hogy fogtok tudni táncolni? -kérdezte Liz.
-Sehogy. Alesha nélkül nem tudjuk megcsinálni. -hajtotta le a fejét csalódottan Lora.
-Bocsi fiúk, de így nem tudunk fellépni. -fordult Naomi a fiúkhoz.
-Semmi baj. Fontosabb, hogy mindenki rendben legyen. Jobbulást Alesha! -mondták, még mielőtt kitolták volna őt a színfalak mögül. Egy darabig még tolókocsiba kényszerült.
-Öt perc kezdésig! -jött oda hozzánk egy stábtag, majd el is tűnt.
-Hé! Mi lenne, ha valaki helyettesítené Aleshát? -gondolkozott Sheila.
-De ki? Senki nem tudja a koreográfiát és időnk sincs betanítani senkinek.
-Vagy mégis! -húzogatta a szemöldökét Kate.

***
-Felejtsétek el, hogy én oda felállok. -kapaszkodtam meg egy székbe, ami éppen az utamba került.
-Ne csináld már Chels! Már a ruhád is rajtad van. Csak fel kéne menni és táncolni, úgy mint fél órával ezelőtt. -szorongatta a kezem Sheila.
-De nekem ez nem megy! Én nem vagyok olyan profi, mint ti. Ti legalább már egy éve folyamatosan ezt csináljátok, de én csak egy fél órája csöppentem bele ebbe. Nem fog menni és ne is kényszerítsetek rá! -makacskodtam.
-Chels! -jött oda hozzám Carlos.
-Tessék? -kérdeztem higgadtan.
-Gyere egy kicsit! -fogta meg a kezem és behúzott az egyik öltözőbe.
-Mi van Carlos?! -vágtam neki oda egy kicsit bunkón.
-Hé! Én segíteni akarok. -fogta meg mindkét kezem.
-Bocsi, csak olyan feszült és ideges vagyok emiatt. Szeretnék nektek segíteni, de félek is, mert tuti, hogy....-de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Carlos megfogta az arcom és gyengéden megcsókolt. Olyan hirtelen történt, hogy időm sem volt reagálni, így csak bámultam magam elé megszeppenve. Pár másodperc múlva el is hajolt tőlem. Kíváncsian vártam, hogy mi fog ezután következni.
-Kérlek. -mondta, majd kiment a szobából. Lefagyva álltam a szoba közepén és próbáltam emészteni az előbb történteket. "Most komolyan megcsókolt Carlos?! Carlos MEGCSÓKOLT engem?" hitetlenkedtem. "Én...?! Én most tényleg átéltem, ezt?" vacilláltam még mindig saját magammal. Végül arra jutottam, hogy a koncert után ezt meg kell beszélnem Carlossal. Mint egy robot, úgy mentem ki a szobából, majd végig a folyosón. A színpad szélénél ácsorgó lányokhoz léptem.
-Mikor következünk mi? -kérdeztem érzelemmentesen.
-Mindjárt. De minden rendben van vele? -méregetett Lora.
-Persze! Csak legyünk már túl rajta. -toporogtam egy helyben.
-Lányok figyeljetek! Mi jövünk! -sietett fel a lépcsőn Sheila a nyomában Naomival. Lora is utánuk sietett.
-Jöjjön aminek jönnie kell. -suttogtam magam elé, majd én is felsiettem a lépcsőn.

14. ~Ez igaz?*

Drága Olvasóim!

Nagyon sajnálom, hogy az előző rész olyan későn hoztam meg, de nem volt időm a suli miatt. De próbálok minél több időt szentelni az írásnak és időben felrakni a részeket! Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást és szép napot nektek!;)
Puszi!♥
Ui.: A komikat szívesen olvasom, szóval ha itt jársz nyomj pár billentyűt és küld el nekem!:D #smile #idiot

Egyre hangosabb dübörgésre ébredtem. Mintha egy kisebb koncertet adtak volna a fejem fölött. Ritmusra ütötték a dobot, ami nekem valami miatt nagyon nem esett  jól. Kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam. A hirtelen nagy mennyiségű fényáradat ugyanis nem tett jót a szememnek. Az ablakon keresztül beszűrődött a fény és megvilágította az egész szobát. Kellett várnom pár percet, hogy újra ki tudjam nyitni a szemem és lássak is valamit. Pislogtam párat, majd mindent tisztán láttam. Először azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Oldalra fordultam és Logannel találtam szembe magam. Kikerekedett a szemem és azonnal felültem. Csak ekkor vettem észre a többieket is akik még az álmok világában voltak. A dobolás még ekkor sem hagyott alább és fel kellett fognom, hogy csak a fejem fáj vagyis lüktet. Fájdalom kíséretében körbenéztem a szobában és tudatosult bennem, hogy a nappaliban vagyunk. Gondolkodni kezdtem, hogy hogyan kerültünk ide, de még elég homályos volt minden a tegnapi nappal kapcsolatban. Viszont annyi kezdett derengeni, hogy James fejfájása miatt inni kezdtünk. Hogy a fejfájáshoz, hogyan jött az ivás azt nem tudom, de használt neki. Ekkor az is beugrott, hogy miért vagyunk itt. Judy és Kate miatt.
Ásítottam párat, majd úgy döntöttem, hogy ideje felkelni. A telefonom után nyúltam, de nem volt az asztalon. Elkezdtem kotorászni az alvó emberek között, de mindent megtaláltam, csak a telefonomat nem. Majd pár percnyi keresés után megtaláltam egy zokniban?! Érdeklődve és fintorogva vizsgáltam a ruhadarabot, de nem tudtam rájönni, hogy kié lehet. Hát a méretét és színét illetően tuti, hogy nem lány hordta. Fintorogva dobtam el a darabot, ami így Carlos fején landolt.
Felálltam, majd a konyhába indultam volna, ha valaki el nem kapja a bokám. Ijedtemben elengedtem egy halk sikolyt, majd lenéztem a lábamra. Liz álmos fejét pillantottam meg mellette.
-Csinálnál nekem egy kávét? -vigyorgott rám kómásan.
-Persze, de a mosolyt, most hanyagold egy darabig. -bólintottam és kimentem a konyhába. Elsőként a gyógyszeres polchoz léptem és kerestem meg a fejfájás csillapítót. Miután bevettem előkészítettem a kávéhoz szükséges dolgokat. Tudtam, hogy nem csak Liz fog kérni belőle, így alapból öt bögrét vettem le a polcról beleértve az enyémet is. Lassan, de megcsináltam a forró italokat. Mindenkinek másként.

Kitettem a bögréket a pultra, majd elveszik, ha szeretnék. A sajátommal kimentem a nappaliba és bepréselődtem Carlos feneke és Kate lába közé. Előkotortam a távirányítót, amit James kezében találtam meg. Bekapcsoltam a tv-t és váltogatni kezdtem a csatornákat. Semmi nézhetőt nem találtam benne, de ekkor egy sztárokkal foglalkozó csatornára kapcsoltam át.
-Ez nem lehet...-suttogtam és megbabonázva figyeltem a képernyőn megjelenő képeket. Hitetlenkedve ráztam a fejem és néztem a rólunk készült fotókat. A tegnapi napunk volt megörökítve lesifotósok által. Ott virítottunk a képernyőn és hamis dolgokat közölt a műsorvezető a nézőknek. Olyan volt a cikkben, mint, hogy én és Carlos járunk vagy, hogy Logan próbálja behálózni Lizzy és ehhez hasonlók. Ledöbbenve néztem a tv-t, de nem bírtam sokáig, így kikapcsoltam. Tehetetlenül esett a kezem az ölembe és csak bámultam magam elé. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, így de egy örökkévalóságnak tartott.  Értelmetlen bambulásomból egy hangos sóhaj és mocorgás zökkentett ki. A srácok felé kaptam a fejem és mosolyogva köszöntöttem az első felkelőt utánam.
-Jó reggelt!
-'Reggel! Mennyi az időh? -ásított bele a végébe Kendall.
-Lassan dél lesz. -néztem meg a telefonom kijelzőjét, majd visszanéztem a kómás fiúra.
-Akkor még alszok egy kicsit. -huppant vissza a helyére és folytatta a horkolást. Elengedtem egy kisebb nevetést majd végignéztem a kinyúlt társaságon. Boldog voltam, hogy a barátaimnak tudhatom őket és hálát adok az égnek, hogy eddig még senki sem zavarta meg a nyugalmunkat, leszámítva egy két "kitalált sztorit".

***
-Vigyázat! Utat! Sieteeek! -lökött fel minket Liz, majd feltépve az ajtót elrohant.
-Vele meg mi történt? -értetlenkedett Kate.
-Ben hívta őt, beszélni akar vele. És hát egy kicsit késésben van. -húztam el a szám és leültem az egyik bárszékre. Logan az említett fiú nevére ökölbe szorította a kezét, de ezt szerencsére csak én láttam. Együtt érzően megsimítottam a  karját, majd újra belekortyoltam a teámba. Mindenki a konyhában ült és csendben reggelizett. Ugyanis egy előtt pár perccel keltek csak fel.
-Mikor is lesz a turné. -jutott az eszembe.
-Milyen turné? -kapta fel a fejét Judy. Mindig is el akart menni egy ilyen hivatalos világ körüli utazásra.
-Ööö...basszus! Egy hónap múlva lesz. És még nem is beszéltünk Paullal. -csapott a homlokára Kendall, majd félrevonult telefonálni.
-Hát lesz egy turnénk az egész világ körül, amire ha ti is szeretnétek eljöhettek. -húzta mosolyra a száját James és közben Judyt vizslatta. Egyértelmű volt, hogy odáig van a lányért.
-Ez komoly?! -pattant fel a székről Judy, majd a bólogató fiú nyakába ugrott.
-Juhé! Vigyázz világ jövünk! -sikítozott Kate is. Lizzel egymásra néztünk és örültünk, hogy ilyen könnyen bele mentek ebbe a dologba. Meg hát azért jó volt, hogy nem csak mi ketten lányok fogunk velük menni.
-Fel is hívom anyát, hogy hol leszek egy hónap múlva. -sietett el Judy. Mindenki kiment a konyhából, így ketten maradtunk Jamessel.
-Miért nem mondod el neki, hogy mit érzel? -néztem rá jelentőségteljesen.
-Mert tudom, hogy nem vagyok az esete. Így inkább maradok abban a tudatban, hogy talán van nála esélyem.
-Hát te tudod, de ez nem az a James akit én megismertem. Az a fiú mindent megtett egy lányért, csak hogy az övé lehessen. -tettem a kezem a vállára.
-Vagy csak annyira fontos neki az a lány, hogy nem akarja elszúrni az esélyét. -mosolyodott el kínjában, majd ő is kiment a konyhából.
-Az lehet. -mondtam magam elé bambulva.
-Mi lehet? -ült le mellém Judy.
-Ja, semmi csak egy kicsit elbambultam. -vontam meg a vállam.
-Oké. Amúgy megkérdeztem anyát és benne van a dologban. Mehetek veletek turnézni. -ölelt szorosan magához. Én is szorosan öleltem és boldog voltam, hogy ő is velünk tart. Boldogságunknak Kate vetett véget. Mérgesen ledobta magát az egyik szabad székre és feltűnően duzzogott.
-Mi történt? -értetlenkedtem.
-A drágalátos szüleim nem engednek el engem a turnéra. Szerintük éretlen vagyok még ehhez, és felnőtt felügyelet nélkül eszembe se jusson egy másik kontinensre menni. Fel tudjátok fogni, hogy mennyire....ahh! -háborgott magából kikelve. A végét meg szerintem jobb, hogy nem fejezte be, mert biztos elkáromkodta volna magát.
-Nincs rá mód, hogy mégis eljöhess? -szomorodtam el én is.
-Nem tudom. De annyira elegem van belőlük! -ejtette le tehetetlenül a kezét az ölébe.
-Ne okold őket. Csak szeretnek és meg akarnak téged óvni. -érvelt a szülei mellett Judy.
-De akkor is! -ellenkezett Kate.
-Mi akkor is? -jött be a konyhába Logan.
-Semmi! -kiabált rá Kate, majd kiviharzott a konyhából. A megszeppent fiú értetlenül nézett ránk.
-Valami rosszat mondtam? -kérdezte.
-Nem, csak nem engedik meg neki, hogy eljöhessen velünk a turnéra. -magyaráztam meg Kate kirohanásának az okát.
-Ó! Már értem. -húzta el a száját Logan, majd Kate után ment. Mi is így tettünk, majd a kanapén ülve vártuk, hogy valaki felvegye a telefont.
Mindannyian körbeültük Kate telefonját és csak remélni tudtuk, hogy az anyukája nem fog megharagudni, ha így letámadjuk. De muszáj Katenek is eljönnie, mert vele teljes a csapat.
-Szia Kincsem. -szólt bele egy kedves női hang a telefonba.
-Szia anya! Nem zavarlak? -köszönt vissza Kate.
-Csókolooom! -ordította be Carlos.
-Szervusz! Bocsáss meg, de most kik hallanak még engem rajtad kívül? -intézte a kérdést Kate felé az anyja, de mi is hallottuk.
-A barátaim. Ki vagy hangosítva és kérni szeretnénk tőled valamit. -kezdett bele félénken.
-Hallgatlak...

*Lizzy szemszöge*

Izgatottan sétáltam végig LA utcáin. Már vártam a találkozást Bennel és már nagyon hiányzott is. Elég régen találkoztunk és ezt most be kellett pótolni. A házunktól nem messzi kávézóban beszéltük meg a találkozót. Boldogan, de egy kicsit mégis idegesen nyitottam be a üzletbe. Egy csilingelő hang jelezte, hogy bejöttem. A pult mögötti eladó rám kapta a tekintetét és elmosolyodott. Egy fiatal srác volt az. Világos barna, kócos haja az égnek meredezett, de mégis rendezett volt. Sötétbarna, majdnem fekete szemei minden mozdulatomat figyelték és nem engedte el a tekintetemet.Mosolyogva a pulthoz léptem.

-Szia! Mivel szolgálhatok? -kérdezte kedvesen.

-Egy epres shake-t szeretnék. -mosolyogtam vissza, majd vártam, hogy megkapjam a rendelésem. A fiú mosolyogva távozott, de egy percre sem vette le rólam a szemét. Magamban jót nevettem a dolgon és boldog is voltam, hogy jó csajnak tartanak.
Megfordultam, hátamat a pultnak támasztva és az embereket pásztázva egy bizonyos személyt kerestem. Tekintetem megakadt egy magas, barna fiún, aki egy sarok boxban ült és látszólag valakire várt. A tudat, hogy engem várt melegséggel töltött el. Már indultam volna felé, ha a pultos srác vissza nem ért volna.
-Itt a shake-ed. -nyújtotta át, majd várta, hogy kifizessem. Gyorsan odaadtam neki a pénzt, majd meg sem várva a reakcióját, márt siettem is a fiúhoz.
-Szia. Bocsi, hogy várnod kellett, de még vettem egy shake-t. -ültem le elé és áthajolva az asztalon nyomtam egy puszit a szájára.
-Szia. Semmi gond, én is csak most érkeztem. -mondta érzelemmentesen. Egy kicsit meglepett az érzelemmentessége, elvégre ő akart már látni engem.
-És miről szerettél volna beszélni? -kérdeztem kíváncsian.
-Rólunk. -válaszolta tömören.
-Ezt most nem értem. Mi van velünk? -értetlenkedtem.
-Hát éppen ez az!  Mi van velünk Liz? Már hetek óta most találkozunk először. Még telefonon sem beszélünk. Egyáltalán szeretsz még engem? -szögezte nekem a kérdést. Lesokkolt a kijelentése. Megdöbbenve néztem rá és egy szó sem jött ki a torkomon.
-Ben...-suttogtam és csak bámultam rá.
-Ez így nem állapot Liz. Soha nem tudom, hogy mi van veled. Állandóan a barátaiddal lógsz és mintha én már nem is léteznék. Többet vagy azokkal, mint a saját pasiddal. -akadt ki.
-Ben te most féltékeny vagy? -világosodtam meg.
-Dehogy vagyok féltékeny! Egyszerűen csak bosszant, hogy többet vagy azokkal, mint velem.
-Először is nem "azok", mert nevük is van. És ők a barátaim. Másodszor pedig én hívtalak téged minden este, próbáltam randit szervezni, de nem is tudom ki volt az, aki nem ért rá! -emeltem feljebb a hangom én is. Meglepte a hirtelen hevességem, de nem hagyta magát.
-És például mi van közted és aközött a Logan gyerek között? -húzta fel a szemöldökét.
-Mi csak barátok vagyunk. Könyörgöm Ben ennyire nem bízol bennem? -estem kétségbe.
-Már nem tudom, hogy mit higgyek Lizzy. Az internet veletek van tele. Minden egyes képen együtt szerepeltek és elég boldognak tűntök. -érvelt.
-Igen. Az vagyok. Boldog vagyok, mert mindig számíthatok a barátaimra, ők ott vannak nekem.
-És én? Hozzám is fordulhatnál, ha van valami baj.
-Én fordulnék is, ha lenne rám időd. Ben egy csomószor hívtalak, de mindig leráztál valami hülye indokkal. -mérgeltem fel magam.
-Bocsáss meg, hogy van magánéletem! -kiabálta magából kikelve.
-Ezt nem hiszem el! Az egyik pillanatban még haragszol, mert "soha" nem kereslek, majd kiakadsz, mert nem hagyok neked elég időt? Hallod te egyáltalán magad?! Szerintem gondolkozz el azon, hogy mit mondtál és ha még mindig fontos vagyok neked, akkor keresel. -álltam fel az asztaltól.
-Liz! Bocsánat. -kapta el a karom és visszahúzott.
-Mi van? -kiabáltam. Ekkor megcsörrent az asztalon lévő telefonja. A kijelzőre pillantottam, ahol egy vigyorgó arccal találtam szembe magam. Visszanéztem a fiúra, aki elhúzta a száját.
-Én már itt sem vagyok! -fordultam meg és kiviharzottam a kávézóból. Hallottam még, hogy utánam fut, de nem álltam meg. Csak siettem előre az utcán. Egy idő után sós nedvességet éreztem a szám sarkában. "De hát én sírok." jött a felismerés, majd megálltam, hogy rendeb szedjem magam. Elővettem a telefonom és a kijelzőén megvizsgáltam magam. Féltem, hogy mit fogok meglátni, de nem volt annyira vészes, mint gondoltam. Azért annyira még sem volt jó a helyzet. Inkább hagytam magam, mert ezen már úgy sem lehetett segíteni. Megtöröltem a szemem, aminek hatására elkenődött a sminkem. Már semmi sem érdekelt. Csak mentem a fejem után, de mégsem tudtam, hogy hova. Az emberek mind megbámultak az utcán, de jelen pillanatban ez sem izgatott. Csak véget akartam vetni ennek a fájdalomnak, amit Ben maga után hagyott. Ürességet éreztem, amiről azt gondolom, hogy senki sem fogja tudni betölteni.
Magam elé bámulva kóvályogtam az utcán, míg nem megérkeztem egy számomra oly kedves helyhez. Benyitottam a kapun - állandóan nyitva volt, így még csak nem is gondolkoztam, mikor lenyomtam a kilincset - majd lassan felbattyogtam a kikövezett járdán. Az ajtó előtt megállva magamba szívtam a levegőt és hangosan kifújtam. Próbáltam rendbe rakni magam, de nem nagyon ment. Már nem is igazán érdekelt. A kilincset markolászva szuggeráltam az ajtót, míg nem valaki előttem kinyitottam. Ijedtemben léptem pár lépést hátra, majd felnéztem, hogy ki is előzött meg. Döbbenten figyeltem Logan arcát, amiről egyben ijedséget, értetlenséget és egy kis haragot is véltem felfedezni. Nem szólt egy szót sem, csak engem nézett. Hirtelen ötlet folytán elindultam felé, majd megöleltem. Érezni akartam, hogy valaki vigyáz rám, és a karjaiban biztonságban vagyok. Ezt az érzést Logannál találtam meg. Fejem a vállába fúrtam és újra kitört belőlem a zokogás. Némán tűrte, hogy a vállánál eláztatom a pólóját, amiért én nagyon hálás voltam neki. Szorosan tartott, mintha az élete múlna rajta, de én egyáltalán nem bántam.
-Sajnálom. -mondtam neki szipogva.
-Mégis mit? -tolt el magától, annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Csak megráztam a fejem és újra hozzá bújtam. Ha csak egy kis időre is, de felejtette velem az elmúlt óra eseményeit. Most csak arra tudtam gondolni, hogy soha nem akarom őt elveszíteni, vagy valamelyik barátomat. Haragudtam Benre, de egyben örültem is Logannek. Kétes érzések kavarogtak bennem és nehéz volt eldönteni, hogy melyiket is válasszam. De szerencsére itt volt mellettem az az ember, aki segített mindent eldönteni. Logan volt az!

13. ~Hullámok hátán.*

*Lizzy szemszöge*

-Csak egy fél óra mi? -kérdeztem cinikusan a kocsifelhajtónál.

-Jól van na! Nem tudtam, hogy eddig el fog húzódni! -mentegetőzött Kendall.

-Én élveztem. Még soha nem láttam élőben ilyet. -vette ki a kocsiból a táskáját Chels. -De ezt meg kell ünnepelni! -emelte fel a mutató ujját. Kérdőn néztünk rá. De ő nem szólt semmit csak bámult maga elé. Pár perc hallgatás után feleszmélt, hogy rá várunk, így folytatta.

-Ja! Mondjuk elmehetnénk szörfözni. És akkor jöhetne Kate és Judy is. -ismertette az ötletét. James szeme rögtön felcsillant és rávágta, hogy "Mehetünk!". Én ezen csak jót mosolyogtam, majd újra Chels felé fordultam.

-Én benne vagyok. Már úgy is régen szörföztünk együtt. Ideje lenne egy kicsit kimozdulni. Fiúk? -néztem a másik három hallgatag fiúra. Ők csak vonogatták a vállukat.

-Jaj ne már! Nagyon jó lesz! -unszolta őket Chelsey.

-Na jó! Végül is jó buli lesz. -egyeztek bele.

-Akkor én fel is hívom a csajokat! -rohantam be a házba, egyenesen fel a szobámba. Előkotortam a telefonom a zsebemből futás közben, majd elterülve az ágyon tárcsáztam is a jól ismert számot. Harmadik csöngésre fel is vette.
-Csáó! Nem zavarok? -szóltam bele.
-Szia. Nem, mondjad csak. -csilingelte boldogan Kate.
-Hát arra gondoltunk a srácokkal....-kezdtem bele, de Judy közbekiabált.
-James és a többi fiú? -kiabált bele a telefonba. Én csak elhúzva a számat elhajoltam a telefontól, majd miután már nem kiabált tovább újra a fülemhez emeltem a készüléket.
-Neked is szia Judy. És igen! James és a fiúk is benne lennének. -mosolyodtam el, de persze ő ezt nem láthatta.
-Akkor nem megyek. -jelentette ki tök nyugodtan, majd csönd telepedett a vonal túlsó végére is. Meglepődtem a hirtelen hangulatváltozásán és, hogy ennyire nem szimpatikus neki a fiúk.
-Mi a bajod velük? -értetlenkedtem.
-Nem tudom...-töprengett.
-Add már vissza a telefont...Judy!!! Add vissza! -hallottam a veszekedésüket.
-Lányok. Lányok! -emeltem fel egy kicsit a hangom.
-Mi van?! -szóltak bele egyszerre.
-Hű! Bocs, hogy zavarok. Na szóval eljönnétek velünk szörfözni vagy sem? -türelmetlenkedtem. -Mert akkor úgy tíz perc múlva itt kéne lennetek.
-Indulunk. -vágta rá Kate esélyt sem adva Judynak, de szerintem jól tette.
-Oké! Ne késsetek. Sziasztok! -köszöntem el, majd megszakítottam a beszélgetést.
-Akkor jönnek? -hallottam Logan hangját magam mögül. Vettem egy mély levegőt és kifújva megfordultam, hogy a fiúra tudjak nézni.
-Igen. Úgy néz ki. -mentem el mellette. Lehajtott fejjel léptem el mellette, de ő elkapva a karomat visszahúzott
-Mi a baj Liz? -emelte meg a fejem az államnál fogva, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Semmi. -néztem el oldalra, hogy ne lássa mikor hazudok.
-Ismerlek már annyira, hogy tudjam van valami baj. Miért nem mondod el nekem? -kérdezte egy kicsit csalódottan.
-Tényleg nincs semmi baj. Csak hát Ben....-kezdtem el, de Carlos és James ordítozása félbeszakított. A hang irányába kaptam a fejem, majd a két idiótát is megláttam. Carlos James hátán volt, miközben a másik fiú rohant vele végig a folyosón. Elmosolyodtam a idétlenen, majd újra Loganre nézve lefagyott a mosoly az arcomról.
-Tényleg nincs semmi bajom. -néztem rá jelentőségteljesen, majd kikerülve őt lementem a nappaliba, ahol Kendall és Chels beszélgettek.
-Mizu? -huppantam le Kendall mellé.
-Arról beszélgettünk, hogy elmerjünk e menni a két dinkával a tengerpartra. -nézett rám Chels.
-Hát ezen érdemes elgondolkodni. -nevettem el magam. -Amúgy Judy és Kate is tudnak jönni.
-Ez szuper! -örült meg Kendall. Mi lányok meg kérdőn rá néztünk. Leesett neki, hogy mit is mondott és milyen stílusban, így helyesbített. -Vagy is az jó. Azt hiszem. -gondolkodott el. Én csak mosolyogva oldalba böktem.
-És melyik lánynak is örültél meg ennyire? -hajolt előre Chels, hogy még közelebb legyen a fiúhoz.
-Nem tudom, hogy mire gondolsz. -mondta lassan Kendall.
-Persze. -húzta fel a szemöldökét Chels, majd vigyorogva kiment a konyhába. Ekkor a fiúk rohantak le az emeltről félmeztelenül. Fürdőgatya volt rajtuk.
-Mikor indulunk? -ült le velem szembe Logan.
-Egy pillanat. -álltam fel és felmentem a szobába átöltözni. Már vettem volna le a pólóm, mikor az ajtó kivágódott és Chels dühös fejével találtam szembe magam.
-Ha nem bánod öltözni szeretnék, mert lent a fiúk már türelmetlenek és hát késésben vagyunk. -sóhajtottam.
-Én így nem fogok menni. -tette karba a kezét, ezzel bevágva a durcit.
-Mi történt? -rogytam le az ágy szélére.
-Nem jó rám a fürdőruhám és a másikat meg meg találom.
-A fehérneműk között kerested már? -húztam fel a szemöldököm.
-Ú! Köszi Liz. Mindjárt mehetünk! -rohant át a szobájába.

***
-Aki utoljára ér be a mólóig azt szívatjuk meg! -kiáltotta el magát James és rohanni kezdett. Mi is futásnak eredtünk. Nem voltam leghátul, de legelől sem. Éppen Logannel egymás mellett futottunk, mikor a fiú egyszerűen eltűnt. Hátra pillantottam és megláttam a vízben hasaló fiút. Elnevettem magam és futottam tovább.
-Ilyen könnyen nem rázol le! -halottam a fiú hangját mögülem. Gyorsabban kezdtem el futni, ami nem volt könnyű a térdig érő vízben. Pár pillanat múlva már a mólónál vártuk a többieket. Judyt, Katet, Chelst és Carlost. Mosolyogva figyeltem, ahogy a három lány egyszerre ért oda hozzánk. Carlos viszont még mindig nincs sehol.
-Haver te mit csinálsz ott? -ráncolta a homlokát Kendall.
-Hát elsőnek értem ide? De ti mit csináltok ott? -kiabált vissza.
-Te észlény! Ehhez a mólóhoz kellett volna futni! -röhögte el magát Logan. Ezen mi is elkezdtünk nevetni, majd megvártuk míg a "Kisokos" is ideúszik hozzánk.
-Verseny? -nézett körbe vigyorogva Carlos.
-Milyen? -kérdezte Kate.
-Hát olyan "amelyik-lány-legutoljára-esik-le-a-fiú-nyakából-az-a-pár-nyer" versenyt.
-Jó! -pörgött be Chels.
-Akkor a párok! Kate és Logan. Liz és Kendall. Chels és Carlos és én és Judy. -vigyorgott a lányra James. Mi lányok terpeszbe megálltunk a vízben, hogy könnyebben bele tudjunk ülni a fiúk nyakába. Egyszer csak megéreztem Kendall kezét a bokámnál, majd a következő pillanatban már a nyakában ültem. Hogy hátra ne essek a combomnál tartott engem. A többieknek is sikerült sikeresen beülni a fiúk nyakába.
-Kezdhetjük? -vigyorgott James Judyval a nyakában. Mi csak bólogattunk és koncentráltam, hogy le ne essek Kendall nyakából. Ekkor Carlos Chelsel a nyakában megindult felénk. Én elkaptam Chels kezét és próbáltuk egymást lelökni kevés sikerrel.
-Essél már le Chels! -kiabálta alattam Kendall.
-Azt te csak szeretnéd! -kiáltotta vissza a lány, majd egy nagyot tolva rajtam ellökött engem. Kiesve az egyensúlyomból hátravágódtam a vízben, ezzel kiesve a "versenyből". Mikor leértem a víz aljára elrugaszkodva onnan a felszínre úsztam.

-Bocsi Liz, de ezt meg kell nyernünk. -nyújtotta ki rám a nyelvét Chels, majd Carlossal a másik két pár felé vették az irányt akik még mindig nem tudták egymást kiejteni. Ezen pedig Carlos és Chels segítettek. A fiú teljes erejéből bevágódott a másik két pár közé, akik a nagy lendülettől elvesztve az egyensúlyukat a vízben kötöttek ki. Prüszkölve jöttek a víz felszínére és értetlenkedve nézték az ujjongó párt. Hogy Chels hogyan tudott Carlos nyakában maradni az örök rejtély marad, de nagyon ügyesek voltak.
-Haver ezt hogyan csináltátok? Ti ezt gyakoroltátok szabadidőtökben? -csodálkozott Logan. Chels csak mosolygott, Carlos meg büszkén feszített előttünk.
-Nem akarunk szörfözni egy kicsit? -kérdeztem.
-De! Irány a part! -indultak meg a fiúk a szörfdeszkák felé. Nekünk sem kellett kétszer mondani máris utánuk futottunk.
A fiúk már nagyban válogatták, hogy melyik szörfdeszkával szeretnének szörfözni, mikor mi is kiértünk a meleg homokra. Fáradtan huppantunk le melléjük és figyeltük James és Carlos veszekedését egy szörfdeszka miatt. Olyanok voltak, mint két kisfiú akik összekaptak az utolsó szem cukron. Nagyon vicces volt. Még néztük volna őket egy darabig, de a másik két jómadár a víz szélén türelmetlenkedett, hogy menjünk már mi is.
-Megyünk! -álltam fel és elvettem az első deszkát ami a kezem ügyébe akadt. Chels is hasonló képen tett, de ő már azért válogatott egy kicsit, mert nem volt hajlandó rózsaszín deszkán szörfözni. Én meg úgy voltam vele, hogy ráhagyom megkímélve magam egy hosszú magyarázkodástól.
Már bokáig érte a lábunkat a víz mikor visszafordulva megláttam, hogy Judy és Kate még mindig minket néz a partról.
-Ti nem jöttök? -értetlenkedett Chels.
-Hát mennénk csak...szóval mi nem...-dadogta Kate.
-Mi nem?! -türelmetlenkedtem.
-Nem tudunk szörfözni! -nyögte ki Judy.
-Óóó! Hát ezen segíthetünk! -mentem vissza hozzájuk, majd mind a két lány kezébe nyomtam egy deszkát és a földre parancsoltam őket.
-Akkor most megtanulunk szörfözni. -vigyorodtam el.
-Erre nincs semmi szükség. Ne fáradj miattunk. Jól el leszünk mi itt a napon. -ellenkezett Kate.
-De ezzel a hozzáállással soha nem is fogtok tudni megtanulni. Na most pedig fekvés a deszkára és körözzetek a karotokkal, mintha úsznátok! -adtam az utasításokat.

*Chelsey szemszöge*

Figyeltem még egy darabig, hogy Liz a lányokat tanítja szörfözni, majd a fiúk unszolására én is bementem hozzájuk. A deszkán ülve odaevickéltem a fiúkhoz és kérdőn néztem rájuk.

-A lányok nem jönnek? -hunyorgot James ugyanis a szemébe sütött a nap.

-Hát mivel Judy és Kate nem tudnak szörfözni, így Liz felajánlotta vagyis megparancsolta nekik, hogy most meg fognak tanulni. -vontam vállat majd beljebb úsztam, kihasználva az egyre nagyobb hullámot. Mikor már elég közel voltam hozzá, felálltam a deszkán és hibátlanul siklottam végig a vízen. Ekkor már a fiúk is egy hullámot lovagoltak meg. Még tettem pár sikeres kísérletet, majd az elbambult Logan mellé úsztam. A lányokat nézte, vagyis Lizt.

-Nagyon fáj? -nem kellett többet kérdeznem, ő ebből is értett mindent.

-Az a tudat, hogy vele élsz egy fedél alatt, de mégsem viszonozza az érzéseidet, elég szar. -bámulta továbbra is a parton lévőket.

-Tudom mit érzel és hidd el! Ha nem lenne Ben, már rég nem így lenne. -simítottam meg a karját, majd visszaúsztam a másik három fiúhoz. Még baromkodtunk egy darabig. A nap poénja még is az volt mikor Kendall és Carlos lerángatták Jamesről a gatyáját. A fiú miután sikeresen visszaszerezte azt, üvöltve rohamozta meg a két röhögő idiótát.

Mi négyen lányok a parton napozva figyeltük, ahogy a "kisgyerekek" szívatják egymást a vízben. Olyan jó volt végre egy kicsit kikapcsolódni és senki sem zavart meg ebben minket.

Éppen a fürdőruhám pántját igazítottam meg, mert szorított a kapcsa, mikor valaki fölfogva a napot megállt előttem. Csukott szemmel nem volt egyszerű kitalálni, hogy ki lehetett az, de mivel a lábamra apró vízcseppek hullottak, így gondoltam, hogy a fiúk közül valamelyik lesz az. Hunyorogva néztem fel a vigyorgón srácra, majd kellett párat pislognom, hogy a szemem megszokja a fényt és felismerjem az előttem álló alakot.

-Tiszta szárazok vagytok! Ideje felfrissülni egy kicsit, különben leégtek. -kapott fel Carlos és elindult velem a vízhez. Én a hirtelen történő dolgoktól fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, csak mikor már elmerültem a hideg vízben. Kapálózva jöttem a felszínre és lélegeztem nagyokat, mert az orrom telement vízzel. Idegesen Carlos felé pillantottam és elkezdtem futni felé. Felvázolva a helyzetet ő is futásnak eredt a part felé, de amilyen peches, úgy esett el a vízben. Én meg kihasználva a lehetőséget rá vetettem magam, így még jobban víz alá nyomva szegény fiút. Egy kicsit kapálózott alattam, majd egy idő után megszűnt a mozgás. Ijedten kapkodtam a fejem és kerestem az elmerült fiút.

-Carlos. Carlos gyere elő! -kiabáltam és közben a vízbe csapkodtam, hogy megtaláljam. Egyszer egy kéz ragadta meg a kezem és húzott le a víz alá, majd tompa nevetést hallottam. Kidugtam a fejem a vízből és a hang irányába fordultam. Carlos röhögött a hasát fogva.

-Ez nem volt vicces! Akár meg is történhetett volna veled. Tudod, hogy megijedtem?! -akadtam ki és a part felé vettem az irányt, de elkapva a karomat maga felé fordított.

-Bocsi. Nem szándékos volt. Ne haragudj csak poénnak szántam. -nézett rám kiskutya szemekkel.

-Hát hülye vicc volt. De semmi baj. Viszont ki kell engesztelned valamivel. -tettem ölbe a kezem. Ő csak elvigyorodott és nyomott egy puszit az arcomra.

-Megfelel? -kérdezte még mindig vigyorogva.

-Hát nem is tudom. -húztam egy kicsit az agyát, de elmosolyodtam és kisétáltam a partra. A többiek csak fütyültek és "húúú"-ztak, de ez nem zavart engem. Elnevettem magam és leültem közéjük.

-Mi van te lovag? -szívatták Carlost a fiúk.

-Elég jól sült el a poénod. Te sem gondoltad volna, mi? -nevette el magát James.

-Le lehet szállni rólam. -mosolyodott el Carlos és ő is leült.

Még hülyültünk és beszélgettünk egy kicsit, de már kezdett sötétedni. Egy teljes napot képesek voltunk eltölteni a parton, úgy hogy csak egyszer ettünk, de akkor is csak a tengerparti büfében. Csodálkoztam is, hogy Carlos hogyan bírta ki ennyi kajával egész nap. Erre majd még rákérdezek.

***

Hulla fáradtan dőltünk be a nappaliba. Mindenki elterült a kanapékon és meg sem mozdultunk.

-Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én mindjárt meghalok. -nyöszörögte Kate.

-Én ahhoz képest elég jól bírom. -vontam vállat, majd előkeresve a laptopomat feltöltöttem az összes képet ami ma készült. Szerencsére vízálló a gép, így nyugodt szívvel vittem be a vízbe is. Sok jó kép készült, de volt pár elég érdekes is. Például valamelyik fiú szája belülről, vagy ahogy Logan (vészesen közel a kamerához) kinyújtja a nyelvét. De a legviccesebb mégis az, mikor James megpuszilja Kendall fenekét. Azt, hogy miért vagy mikor készült ez a kép nem tudom, de szerencsére csak gatyán keresztül puszilta meg. A hátránya ennek a képnek csak annyi, hogy pár hónapig biztos rosszat fogok álmodni.

-Ki akarja megnézni a képeket? -kérdeztem mikor fel lett töltve az összes kép. Mindenki "én"-ezett egy sort, így középre rakva a gépet, elindítottam diavetítésben az összes képet. Vagyis mind a 283-at.

Itt van néhány kép ami a nap folyamán készült:

*Judynak sikerült megmaradnia a deszkán és még egy hidat is sikerült rajta csinálnia.*

 *Ebédszünet a büfénél és pár kép felrakása Twitterre.*

 *A szörfözés mellett még röplabdáztunk is.*

Mondanom sem kell, hogy egy felejthetetlen nap volt a mai, de úgy éreztük, hogy egy egész napon át tartó alvással ki fogjuk tudni majd pihenni ezt a napot. Kate és Judy nálunk maradtak, így ők a kanapén kaptak helyet. De ez nem tetszett a fiúknak, hogy a lányok alszanak lent a kanapékon, így minden ágyból kivettük a matracot és lecsúsztunk velük a lépcsőn. Elég vicces volt, de a fenekemnek nem tett jót.
Viszont a jó oldalát nézve mindenki a nappaliban aludt a matracokon. Az már más kérdés, hogy holnap milyen fájásokkal fogunk ébredni. De ez minket ebben a pillanatban nem érdekelt, csak végre pihenni szerettünk volna.

12. ~Tervek.*

Sziasztok Drága Olvasóim!

Nagyon köszönöm az eddigi feliratkozókat és olvasóimat. Nagyon hálás vagyok a kommentekért, de ha itt jártok akkor örülnék, ha hagynátok itt több komit. Mindenfajta megjegyzésnek nagyon örülnék, mert így tudnám, hogy min kéne javítanom és hogy mit hogyan folytassak. De nem is húznám tovább az időt, itt is van az új rész! Jó olvasást és szép napot nektek!

Puszi! xx

  

*Chelsey szemszöge*

Reggel hangos zenére és üvöltözésre keltem fel. Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra és James kiterült testével találtam szembe magam. A hasán aludt és hangosan horkolt. Föltornásztam magam ülésbe és körbenéztem a szobában, de mindenhol félhomály uralkodott. Lassan kimásztam az ágyból és betámolyogtam a fürdőbe. Nekitámaszkodtam a mosdónak és csak bámultam a tükörbe.A gondolataimba feledkezve álltam a szobában, mire hangos ordítozás zökkentett ki. Mérgesen trappoltam ki a fürdőből egyenesen a nappaliba. Mérgesen, álmosan s egy kicsit értetlenül is álltam meg az ajtóban.
-Itt meg mi történt? -próbáltam túlkiabálni az üvöltő zenét. A három fiú - Logan, Carlos és Kendall - felém kapta a fejét és lefagytak, hogy valaki rajtakapta őket.
-S-semmi. -kapcsolta ki a zenét Logan.
-Azt látom! De most komolyan?! Mi próbálunk aludni, de ettől a káosztól lehetetlenség. Nézzetek már körbe egy kicsit! Mindenhol csak a felfordulás, üvölt a zene és még ti is. Amúgy meg mi a francot akartok ti itt csinálni? -mutattam körbe a földrengés sújtotta területen. A fiúk megszeppenve figyelték a kirohanásom, majd mint akik megbánták amit tettek, odajöttek hozzám és egyszerre megöleltek.
-De attól még rendet kell tennetek! -emeltem fel a kezem. Szerintem ők nem ezt a választ várták, mert egy hangos sóhajtás kíséretében elengedtek és egyszerre lerogytak a fotelbe, amin éppen nem volt semmi.
-Mire visszajövök ne legyen itt semmi! -mentem fel az emeltre. Betámolyogtam a szobánkba és mentem volna vissza a fürdőbe, de csukott ajtónak ütköztem.
-James te vagy bent? -dörömböltem az ajtón.
-Nem! Itt a Mumus beszél! -kiabálta túl a csobogó víz hangját.
-Nagyon vicces! -morogtam, majd lerogytam - volna - az ágyra, ha mellette álltam volna. De így súrolva az ágy szélét a földre huppantam le. Hátamat nekitámasztottam az ágynak és szuggeráltam a fürdő ajtaját, hogy James jöjjön már ki rajta, de mindhiába. Ugyan úgy folytatta a dalolászást a zuhany alatt. Meguntam, hogy soha nem fogok sorra kerülni, így vettem a cuccaimat és át mentem Lizzyék szobájába. Meglepetésemre Logan feküdt az ágyon kezében kottákkal.
-Neked nem takarítanod kéne? -ráncoltam a homlokom.
-Azzal már végeztünk. -nézett fel a papírokból. Értetlenkedve néztem rá, majd áttértem egy fontosabb dologra.
-Szabad a fürdő? -mutattam az ajtóra.
-Liz öt perce ment be, és a hangokat hallva egy darabig nem is fog kijönni onnan. -nevette el magát Liz "koncertjét" hallva. Én csak tehetetlenül álltam még egy darabig a szoba közepén, majd megunva a tétlenséget átmentem az utolsó szobába, ahol volt szabad fürdő. Szerencsémre üres volt az egész szoba, így nyugodt szívvel mentem be a fürdőbe. Magamra csuktam az ajtót és elkezdtem a reggeli rutinos dolgaimat.
Már vagy húsz perce áztattam magam, mikor hangokat hallottam. Félve fordultam a hang irányába és kezdtem gyorsabbra fogni a dolgot.
-Basszus! A ruhám a szobában maradt. -kaptam a fejemhez. Kelletlenül, ugyan, de magam köré csavartam a törölközőmet és kikukucskáltam az ajtón. Senkit nem láttam, így vettem a bátorságot és kitártam az ajtót. Lábujjhegyen osontam ki a szobából, ha...! Ha Carlos be nem ront oda. Lefagytam a hirtelen betért vendégtől és mozdulni sem tudtam. Fejem elöntötte a pír és nem tudtam az értetlen fiú szemébe nézni. Mikor Carlos is felmérte a "terepet" és a helyzetet próbálta összeszedni magát.
-Bo-bocsi...-dadogta, majd hátrálni kezdett. Ugyan nekiment egy két dolognak, de sérülésmentesen kijutott a szobából. Én meg ott maradtam tejesen lefagyva, de elkerülve egy újabb kellemetlen helyzetet, gyorsan átmasíroztam a szobánkba. Becsaptam magam után az ajtót és felsóhajtva neki dőltem. Lecsuktam a szemem és átgondoltam, hogy mi is történt úgy tíz másodperccel ezelőtt.
-Khm! -hallottam meg egy mély hangot. Szemeim azonnal kipattantak és a hang irányába kaptam a fejem. James vigyorgó fejével találtam szembe magam. Engem mért végig vagy ötödjére, mire megszólaltam.
-James azt hittem ezt már megbeszéltük! -mentem vészesen közel hozzá és kajánul elmosolyodtam. Így csak pár centi volt kettőnk között. A fiút megzavarta a közelségem, így nem tudott mit mondani. Kihasználva a helyzetet egyre közelebb és közelebb hajoltam hozzá, amitől ő már teljesen összezavarodott. Mielőtt még összeért volna a szánk fejemet elfordítva a füléhez hajolva belesúgtam.
-És mi lesz Judyval? -súgtam neki, majd kikerülve őt nevetve bementem a fürdőbe, hogy végre fel tudjak öltözni. Még mindig nevettem, mikor kijöttem a fürdőből és lementem a konyhába. A többiek már mind ott ültek és reggeliztek. James felém kapta a tekintetét és teljesen össze volt zavarodva, de Carlos is hasonló képen nézett rám. Fel nem tudtam fogni, hogy sikerült két fiút egy reggel alatt, így összezavarnom. A felismerésen csak mosolyogtam, majd tetézve a dolgot a két fiú közé ültem be. Ők erre fejüket lehajtva "belemerültek" az evésbe. Kihasználva ezt a helyzetet elvettem az utolsó szendvicset az asztalról, amit gondolom Liz készített. Jóízűen falatoztam, mikor Kendall - aki az előbb kiment a konyhából, mert fontos hívást kapott - boldogan és ugrándozva - mint egy kisgyerek - jött vissza közénk és alig várta, hogy elmondhassa, hogy minek is örül ennyire. Mindenki felé emelte a tekintetét és vártuk, hogy beszámoljon nekünk az előbbi hívásáról.
-Megyüüünk turnéézniiiii!!! -kiáltotta el magát boldogan. A másik három fiú feldolgozva a hallottakat csöndben ültek, majd egyszerre robbantak. Mind a négyen őrjöngve tomboltak a konyhában örömükben. Lizzyvel egymásra néztünk, mert mind a ketten tudtuk, hogy számunkra ez mit is jelent.
-Miénk az egész lakás! -ugrottam fel és Lizzyvel ölelkezve ugrándoztunk az őrjöngő vadállatok mellett. A fiúk csak értetlenkedve néztek ránk és nem értették a boldogságunk okát.
-Minek örültök ennyire? Ilyen könnyen azért nem szabadultok meg tőlünk. -nézett ránk jelentőségteljesen Kendall. Most rajtunk volt a sor, hogy értetlenkedjünk. A tudatlan fejünket látva folytatta.
-Ti is jöttök velünk! -jelentett be a szöszi. Meghallva a jó hírt újra ugrálni kezdtem és megöleltem az összes fiút. De hamar lefagyott a mosoly az arcomról Liz kedvtelen arcát látva.
-Mi a baj Lizzy? -mentem oda mellé.
-Nekünk minek menni? Semmi energiám és hangulatom nincs ehhez. -nyöszörögte. Mi megdöbbenve hallgattuk, hogy miért is vág fancsali képet.
-Ez kész! Ha egy lánynak felajánlanánk, hogy jöjjön el velünk turnézni, tuti, hogy a kórházban kötnénk ki miatta. A fülészeten! De te miért nem akarsz jönni? -értetlenkedett Logan. Mi is kíváncsian néztünk rá, várva a választ.
-Nem tudom. -vont vállat. -De van pár dolog! -emelte fel a mutatóujját.
-Hallgatunk. -bíztattam.
-Ha az egyik koncerten bejelentitek, hogy nektek vannak a legjobb lakótársaitok és segítetek megcsinálni a házinkat. -jelentette ki tök nyugodtan. Mi csak értetlenül pislogtunk rá, de végül is elfogadták a döntését.
-Milyen házi feladatról van szó? -húzta fel a szemöldökét James.
-Hát azt kaptuk nyárra, hogy csinálnunk egy fotómontázst egy koncertről. -válaszoltam Liz helyett.
-Ez megoldható. -bólintott Logan, majd Kendall folytatta.
-Ma viszont el kell mennünk egy interjúra és jó lenne, ha ti is jönnétek. -nézett ránk jelentőségteljesen.
-Miért is ne. -vontunk vállat.
-És mikor is lesz pontosan? -tudakoltam.
-Pontosan másfél óra múlva. -nézett az órájára Kendall. Mi lányok egymásra néztünk és felrohantunk az emeltre azt kiabálva, hogy "Nekünk még el is kéne készülnünk!".
Értetlenkedve álltam a szekrényem előtt. Ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit kéne egy interjúja felvenni. Tehetetlenül mentem át Lizzyhez, aki hasonló gondokkal küszködött.
-Ilyenkor mit szokás felvenni? -pillantott felém.
-Valami csinit. -támaszkodott az ajtónak Logan. Mind a ketten odakaptuk a fejünk.
-Oké. -vontam vállat és kimentem a szobából.
Újra a szekrényem előtt álltam és a ruháimat vizslattam.
-Ez nem...ez sem! Ilyet én hordtam valaha is? -néztem át a ruhatáram. -Ez jó lesz! -akadt a kezembe egy nyári darab, ami nagyon megtetszett. Gyorsan kerestem hozzá illő cipőt és kiegészítőket és be is zárkóztam a fürdőbe. Már csak a hajam volt hátra, amit befontam és feltűztem.
Így néztem ki végül:

Kimentem a folyosóra és belebotlottam Lizzybe. Ő is kicsípte magát és nagyon csinos volt! Ő is hasonló ruhát vett fel, mint én.

Ő így nézett ki:

Mindketten elismerően néztünk végig a másikon, majd egymásba karolva drámaian lesétáltunk a lépcsőn. A fiúk az előszobából néztek ránk és tátva maradt a szájuk. Én csak vigyorogtam, de szerintem Lizzy is örült, hogy ilyen hatást váltottunk ki a fiúkból.
-Na? -perdültem meg előttük és csak mosolyogtam.
-Hű! Nem tudok mást mondani. Egyszerűen gyönyörűek vagytok! -mondták egyszerre a fiúk.
-Akkor szerintem mehetnénk is! Mert ha még bámultok minket egy darabig, akkor lekésitek az interjút. -döbbentette rá a fiúkat Liz.
-Igaz! Indulás! -nyitotta ki az ajtót Carlos és már mehettünk is. Mint mindig, most is ugyan az a felosztás lett a kocsiknál. Lizzy ment Logannel és Kendallel. Én meg Carlossal és Jamessel. Az út soha nem volt unalmas és most sem volt az. A fiúk bebizonyították, hogy nem normálisak. Mindent elkövettek, hogy ne legyen egy percnyi szünetem se. Egyfolytában röhögtettek és baromkodtak. Negyed órányi kocsikázás után egy nagy fehér épület előtt álltunk meg, ahol rajongók ezrei várták, hogy a fiúk megérkezzenek.
-Már megint! -sóhajtott nagyot Carlos, majd befordult egy mellékutcába. Itt nyugodtan ki tudtunk szállni a kocsikból és észrevétlenül bemehettünk az épületbe. Először egy kicsi, szűk és sötét folyosón mentünk keresztül, majd egy nagy térbe érkeztünk. Most nekünk lányoknak állt el a lélegzetünk.
-Ez fantasztikus! -ámultam.
A terem fehér falai csak úgy ontották magukból a fényt és a nyugalmat. Az ajtóval szembeni falon egy óriása akvárium volt, tele szebbnél szebb halakkal. Az akváriummal szemben három hatalmas bőrkanapé terpeszkedett el. A fényt egy hatalmas csillár szolgáltatta, ami a palafont elrejtette a kíváncsiskodó szemek elől. És ha ez a fény még nem lenne elég, akkor két gigantikus ablak engedte be a nap sugarait. Vörös bársonyfüggönnyel volt keretezve, ami illett a vörös szőnyeghez. Mintha egy kastélyban lettem volna, de ez az épület előtere volt csupán. Vagy inkább várója. Hitetlenkedve néztem körbe vagy ötödjére, mikor egy magas középkorú férfi jött üdvözölni a fiúkat.
-Sziasztok srácok! nemsokára ti jöttök. -fogott velük kezet.
-Hello Paul! -ráztak kezet a fiúk vele. 
-És kik ezek a bájos szépségek? -fordult felénk Paul.
-Ők a barátaink és egyben a lakótársaink. -mutatott be minket Loagn.
-Szóval akkor róluk beszéltetek folyton. -bólogatott a férfi elismerően. Mi meg csak mosolyogtunk és intettünk. -Na de nem is tartalak fel titeket tovább! Menjünk, mert elkéstek az interjúról! -invitált be minket egy még szebb szobába, aminek az egyik fala helyett egy egész üvegfal volt.
-Ti maradjatok itt és figyeljetek minket az üvegfalon túl. Olyan fél óra és végzünk is. -mondta James, majd mind a négyen bementek a másik szobába. Mi meg kényelmesen elhelyezkedtünk a fotelokban és figyeltük az adást.